10. rész - Fordulat

*Yoongi szemszöge*

Yugyeom eltüntetése elég könnyű lesz. Bevállalok egy verést és beadom, hogy ártatlan vagyok. Úgyis nekem hisznek a szülők. Buták. Yugyeom az anyját utálja, az anyja pedig csak szeretni próbálja, de nem engedi közel magához, így az anyja sem tudja megvédeni. Apa meg nekem hisz, mivel Yugyeommal már évek óta nem találkozott. Csak Jimint ide ne hozza, mert akkor befuccsol a tervem.

Az éjszaka egy fikarcnyit sem tudtam aludni, azon agyaltam, hogy mi lesz velem ezen a hétvégén. Igen! Jól értettétek! Hétvégén együtt kell lennem az új családommal és nem mehetek el sehova. Se anyuhoz, se a srácokhoz. Pedig most milyen jó lett volna, ha elmehettem volna anyuhoz.

Mocorgást hallottam az ágy felől így én gyorsan kiosontam a szobából. Apa és Hyorin a nappaliban beszélgettek. Titokban figyeltem őket és ahogy elnéztem sokkal jobban elvoltak, mint anyuval. Igazából nagyon tetszett az új családom Yugyeomot leszámítva.

-Mi van már lesekedsz is?-hallottam meg Yugyeom hangját a hátam mögül, aki szintén ugyanúgy tett, mint én. Már azt hittem, hogy ez egy normális beszélgetés lesz, hiszen semmilyen gúny nem hallatszott a hangjában.

-Talán te nem azt csinálod?

-Nekem csak az utamban állsz.-mondta és azzal fellökött.

Nem is értem, hogy hogy lehettem ilyen hülye, hogy elhittem, hogy normálisan elbeszélgetünk majd. Kétlem, hogy valaha is két jó testvérként fogunk viselkedni, pedig nem ártana, ha hozzászoknánk a dologhoz, ha nem sikerül eltüntetnem.

Még ott álldogáltam egy kis ideig és figyeltem a történéseket.

-Jó reggelt édesem!-köszöntötte Hyorin egy puszival a fiát.

-Fiam!-hallottam meg apám hangját, aki egy szeretetteljes mosolyt küldött Yugyeom felé, aki igaz semmit nem mondott, de mosolygott. Majd az ezt követő beszélgetésük nagyon meglepett. Semmiféle undor nem volt a hangjában, amikor rólam beszélt.

Szívszorító látvány volt. Úgy éreztem, hogy én nem tartozom közéjük és semmi keresni valóm nincs itt. Még az a gondolatom is eltűnt, hogy el kellene tüntetnem Hyorin fiát.

*Yugyeom szemszöge*

Amikor felkeltem és kimentem a szobámból, pontosabban a szobánkból, megláttam Yoongit, aki a szüleinket bámulta.

-Mi van már lesekedsz is?

-Talán te nem azt csinálod?-kérdezett vissza. Meglepődtem a kérdésén és hirtelen rájöttem, hogy pontosan ugyanazt teszem. Sajnos jó volt látni, hogy father így kijön anyuval és ismét egy család vagyunk. A gond sajnos az mind Yoongi miatt van. Nem vagyok hajlandó egy ilyen idiótával együtt élni, aki csak ártani tud a szívemnek legkedvesebb embereknek.

-Nekem csak az utamba állsz.-mentettem magam és fellöktem, csak hogy érezze nem vagyunk jó pajtások. Elballagtam a fürdőbe, ahol elvégeztem mindent, ami a reggeli rutinomat alkotja, majd leültem az asztalhoz, mint régen.

-Jó reggelt édesem!-köszöntött anyám és egy puszit nyomott a fejemre.

-Fiam!-mosolygott rám apám és én bármennyire is haragudtam a szüleimre, csak mosolyogni tudtam. Végre teljesnek éreztem magam. Már nem volt ott az űr, amelynek betöltésére már oly régen vártam.

-Hol van az öcséd?-kérdezte apu.

-Gondolom a szobánkban.

-Minden rendben vele?-érdeklődött anyu.

-Persze! Ha elsimítottuk a dolgainkat, akkor biztos vagyok benne, hogy jól kifogunk jönni.-mondtam nemes egyszerűséggel, pedig tudtam, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű, ha Yoongin múlik. Szerettem volna most már békésen élni egy családban és még Yoongi befogadására is hajlandó lennék, csak, hogy boldog legyek apuval és anyuval.

Elég sokat változott a felfogásom egy éjszaka után. Nem próbált megfojtani, nem próbált lekaszabolni és egyéb más dolgok. Hiszem, hogy ő is tagja lehet a családomnak, de ez nem fog olyan könnyen menni. Persze már megkapta a méltó büntetést, de nem fogom kimutatni neki az érzéseimet, szenvedjen csak még egy kicsit.

-Menj fel és szólj az öcsédnek, kérlek!-kért meg anyám.

Felálltam az asztaltól és felmentem a szobánkba. Yoongi a tegnapi fekvőhelyén ült. Amikor benyitottam felnézett rám. Láttam, hogy szemei könnyesek, de nem értettem miért és hát valljuk be, nem is érdekelt.

-Gyere reggelizni.-magam után becsuktam az ajtót és már ismét a szüleim köreiben ültem.

-Mindjárt jön.-mondtam és tovább falatoztam.

-Elmehetnénk valahova kirándulni.

-Ma nem lenne alkalmas. Jimint szeretném meglátogatni, ha minden igaz ma hazajöhet.

-Jimin nagyon kedves kislány, remélem jól lesz és akkor eljöhetne velünk!-lett izgatott anyu.

-Azt kétlem.

Ekkor lejött Yoongi is. A szüleim őt is köszöntötték köreinkben és folytattuk a reggelizést. Miután befejeztük ezt az idilli reggelit, kijelentettem, hogy elmegyek otthonról.

Még mielőtt ténylegesen odaértem volna felhívtam Sehunt, hogy biztos ott vannak-e még a kórházban. Miután megbizonyosodtam róla, bementem Jiminhez. Sehuntól megtudtam, hogy most teljesen egyedül van, mert náluk szalad a ház.

-Szia Jimin!-léptem be az ajtón.

-Szia!-mosolygott és felült.

-Köszönöm!

-Mit?-néztem rá zavarodottan.

-Hát, hogy elintézted Yoongit.

-Tudsz róla?-kerekedtek ki a szemeim.

-Persze, hogy tudok!-nevetett tündérien.-Sehun mindent elmond.

-Gondolom azt nem mondta el, hogy egy fedél alatt lakom vele.

-Mi?-visított hangosan.

-Jaja, az öcsém.-húztam keserű mosolyra a számat.

-Hogy? Miért?

-Azt majd később elmesélem.

-Rendben.-sóhajtott.

-Elmegyek az orvosért.

-Várj egy pillanatot.-hirtelen megfordultam és akkor az addig törökülésben ülő lány előttem állt. Apró kezeit arcomra helyezte, majd ajkait az enyéimre tapasztotta. Meglepődtem. Nem is kicsit! Hirtelen lefagytam, azután pedig rájöttem, hogy valamit tennem kellene. Kezemet derekára helyeztem és közelebb húztam magamhoz. Miután elváltunk egymástól én gyorsan leléceltem a kórteremből. Megkerestem a dokit, beszéltem vele és azt mondta, hogy hazajöhet Jimin.

Boldogan sétáltam vissza hozzá. Ismét az ágyán ült, amint meglátott felpattant.

-Hazamehetsz!-kiáltottam.

-Ez az!-sikított és a nyakamba ugrott. A derekát fogtam, míg ő a lábait összefonta körülöttem. Arcát a vállamba fúrta, én meg csak bámultam.

-Hozzátok szeretnék menni!

-Miért?

-Csak úgy!

-De ott van Yoongi.

-Engem nem zavar.

Ijesztően akaratos volt, így végül tényleg nálunk kötöttünk ki. Azt hiszem kezd visszatérni a régi kis félős Jimin.

Egy lenge szoknya és egy hozzáillő könnyed felsőt viselt.

Egymás mellett sétáltunk egészen hazáig. Nem szóltunk egymáshoz, csak baktattunk előre. Néha-néha hozzáért a keze az enyémhez és én folyamatosan késztetést éreztem arra, hogy megfogjam apró kis mancsát.

*Jimin szemszöge*

Yugyeom nagyon aranyos volt, hogy megvédett attól a vadbaromtól, és hogy mindig meglátogatott a kórházban. Elmesélt mindent Sehun, a verekedéstől kezdve egészen a kórházig.

-Szia Jimin!-hallottam meg Yugyeom hangját.

-Szia!-köszöntöttem és felültem.-Köszönöm!-mondtam, ami kikívánkozott.

-Mit?-látszott az arcán a zavarodottság.

-Hát, hogy elintézted Yoongit.

-Tudsz róla?-kikerekedett íriszeit bámultam.

-Persze, hogy tudok!-nevettem el magam.-Sehun mindent elmond.

-Gondolom azt nem mondta el, hogy egy fedél alatt lakom vele.

-Mi?-visítottam. Ez lehetetlen!

-Jaja, az öcsém.-az arcán egy keserédes mosoly jelent meg.

-Hogy? Miért?-kérdezősködtem. Minél hamarabb tudni szerettem volna a részleteket.

-Azt majd később elmesélem.

-Rendben.-sóhajtottam.

-Elmegyek az orvosért.-terelte a szót Yugyeom és már indult is.

-Várj egy pillanatot.-álltam fel gyorsan, majd kezeimet a fiú arcára simítottam és az arca felé közelítettem. A szívem majd kiesett a helyéről, úgy dobogott. Végül pedig ajkaim célba értek. Yugyeom ajkaira tapadtam s nagyon megijedtem, amikor éreztem, hogy teste megfeszül, ezután pár pillanattal később a derekamon éreztem a kezeit. Ajkai táncra perdültek és életem legszebb csókját élhettem át. Miután elváltak ajkaink Yugyeom zavartan vakarta meg a tarkóját, majd kisietett a folyosóra. Jót mosolyogtam a helyzeten.

-Hazamehetsz!-jött be kiabálva.

-Ez az!-ugrottam azonnal a nyakába. Nagyon meglepődtem, amikor Yugyeom azonnal reagált. Kezeivel a derekamat fogta, míg én a lábaimmal kapaszkodtam belé, mint egy kismajom, emellett teljesen hozzábújtam.

-Hozzátok szeretnék menni!-böktem ki a kívánságomat. Nem akartam még hazamenni. Tudtam, hogy otthon vannak a szüleim, de én még nem álltam készen arra, hogy beszéljek a történtekről.

-Miért?

-Csak úgy!

-De ott van Yoongi.

-Engem nem zavar.

Valójában nagyon is zavart, hogy ott van Yoongi, de biztos vagyok benne, hogy a verés után valamennyire észhez tért a gyerek.

Mikor észbe kaptam, akkor már a házuk előtt álltunk. Kinyitotta nekem az ajtót és betolt rajta. Megfogta a kezemet, amibe kicsit belepirultam, majd a nappaliba húzott. Semmit nem változott ez a lakás azóta, amióta nem voltam itt. Annyit változott csupán, hogy elég nagy rumli volt.

-Üdv Mr. és Mrs. Park!

-Szia kedveském! Nagyon régen láttalak!-mosolygott rám kedvesen az édesanyja.

-Szia! Kit köszönthetek?

-Jimin.-mondtam mosolyogva és kezet nyújtottam.

-Yoongi itthon van?-kérdezte Yugyeom. Nagyon meglepődtem, hogy semmiféle gúny nem volt a hangjában.

-Igen, a szobátokban van.

-Remek, akkor nem gond, hogy ha ki küldöm egy kis ideig hozzátok?

-Engem nem zavar, ha a szobában van!-szóltam közbe.

-Oké.-nézett rám furán Yugyeom. Volt egy tervem Yoongi számára. Ebben nem állíthatott meg senki.

Beszélgettem még kicsit Yugyeom mamájával, majd bementünk a szobába.

-Szia Yoongi.-üdvözöltem az áldozatomat.

-Szia.-köszönt halkan és ismét a telefonját bámultam. Gondolom a bátyja jelenléte zavarhatta ennyire. Közel lépdeltem hozzá, leültem mellé, majd a fülébe súgtam.

”Ha még egyszer bántani mersz, azt nem úszod meg egy kis csihi-puhival drágám. A-a, nem bizony. Én magam fogok gondoskodni a büntetésedről.”

Miután befejeztem a mondandómat mosolyogva elléptem Yoongitól. Végig az arcát néztem és volt szerencsém látni, hogy egy hatalmasat nyel. Elégedett voltam. Yugyeomra pillantva láttam, hogy nem igazán érti a helyzetet, de nem foglalkozott vele.