9. rész - Első nap az új családban

*Yugyeom szemszöge*

Az arcára kiülő félelem többet ért mindennél, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ha engem elküldenek innen, akkor az én arcom is ilyen lesz. Mivel másik szobában nem tud aludni, ezért lefektettem számára pár szabályt, amik nagyjából azt takarták, hogy semmihez nem érhet hozzá, egyedül csak a fotelhez és ha valahol aludni akar akkor oldja meg. Esti fürdés is elég káosz volt. Én mehettem utoljára, ezért a szobámban ülve vártam, hogy végre én is megfürödhessek. Miközben vártam azon gondolkoztam, hogy holnap bemenjek-e iskolába, de úgy döntöttem, hogy ha nem akarom, hogy kirúgjanak, akkor muszáj bemennem, így összedobáltam a füzeteimet. Óvatoskodva lépett be a szobába Yoongi.

-Mehetsz fürdeni.

-Köszi öcsi!-mondtam gúnyosan és egy keserű félmosoly mellett felkaptam a cuccaimat és eltűntem.

*Yoongi szemszöge*

Hangos veszekedést hallottam a nappalinkban, de nem mertem lemenni. Féltem, hogy esetleg bármi olyasmit láthatok, amit nem szabadna. Kimásztam az ablakon, szokásomhoz híven és leléceltem otthonról. Elindultam a szokásos gyülekező helyre, ahol a haverokkal szoktunk lenni. Nem igazán voltam ilyen régebben, de mostanában nagyon vonzottak a bajok. Ilyen volt az is, amikor a suliban azt a lányt Jimint, ha jól emlékszem megerőszakoltattam bosszúból. Nem igazán ártott nekem a lány, de akkor jól esett. Persze az ezután történtek már kevésbé tetszettek. Egyszer csak a törzshelyünkön megjelent Yugyeom. Nagyon utáltam azt a srácot. Amíg meg nem jelent, addig minden jó volt. Én voltam a suli nagymenője, elvehettem bárki kajáját. Ám amikor megjelent ez fenekesen felfordult. Hirtelen ő lett a rossz fiú és hamar felülkerekedett rajtam. Minden lány utána csorgatta a nyálát és felém sem néztek, így hát a lényegre is tértünk. Jimin közel állt hozzá és megfelelő célpont volt. Azt gondoltam, hogy ha majd ő is olyan lesz. mint mi akkor megtörik a hatalma, de ez nem így történt. Most meg itt volt a törzshelyünkön. El sem tudtam találni, hogy mit kereshet itt. Mire pedig eszembe jutott én már a földön feküdtem vérző orral. Persze a gorilláim azonnal próbálták leszerelni, de sikertelenül. Majd megjelent Sehun is, aki elég híres volt a lányok terén, de ő ilyen kis jó fiú módjára intézte a dolgait. A földön fekve figyeltem a történéseket. Ketten együtt szétverték a csapatomat. Sehun lihegve pihent meg, ám Yugyeom még most sem fejezte be. Szemei lángoltak és szélsebesen közelített felém. Nem tudtam, hogy mit kellett volna csinálnom. Felrántott könnyedén a földről, majd a falhoz vágott és ott is tartott. Belülről halálfélelem fogott el. Rettegtem, de nem mutathattam ki. Yugyeom csak püfölt és püfölt közben pedig mondatokat fűzött hozzá, de nem értettem őket. Mikor befejezte ismét a földön feküdtem, ő pedig Sehunnal, vállukat átkarolva mentek el.

Miután felébredtem otthon voltam. Mindenem sajgott. Lebotorkáltam a konyhába, ahol anyám síró alakja fogadott. Odasiettem hozzá és aggodalmasan megkérdeztem tőle, hogy mi a baj.

-Kicsi Yoongi, apád elmegy. Vége. Te pedig nem maradhatsz velem.

Szavai hallattán a szívem összeszorult. Mindennek most kell történnie. Anya felküldött a szobámba, hogy összepakoljam a cuccaimat. Gondosan összepakoltam mindent és ismét lementem anyámhoz. Magamhoz vontam egy ölelésre, megmondtam neki, hogy keresni fogom, ezután pedig meghallottam az autó dudálását. Puszit nyomtam fáradt arcára és elindultam. Bepakoltuk a cuccokat a kocsiba és már el is indultunk.

-Mi történt veled fiam?

-Az új gyerek, Yugyeom volt.-azt már nem mondtam el, hogy miért is kaptam.

-Az gond. Volt oka?

-Nem.-hazudtam nemes egyszerűséggel. A beszélgetés pedig abba is maradt.

Megérkeztünk. Apa bemutatott az előző feleségének és elmondta, hogy lesz egy bátyám, de én ekkor még semmit sem sejtettem. Be lettem küldve a szobába, amin osztozni fogunk, hogy ismerkedjek vele, addig pedig apáék beszélgettek. Foszlányokat szedtem ki csak a beszélgetésből. ”Biztos meglesznek egymással szívem. Hát én abban nem lennék biztos!”- és ehhez hasonló kis foszlányok, de a figyelmemet lefoglalta a szoba igényessége és stílusossága, majd egy hirtelen hallott hangos veszekedésre lettem figyelmes.

”-Hol voltál fiatalúr?

-Nem tartozik rád.

-Nem tűröm az ilyen stílust!

-Én meg nem tűröm el, hogy veled és azzal a faszkalappal kell élnem.

-Na mi van 10 év után fáj, az ami lett belőlem miattatok. Úgy látom, hogy igen. Csakis magatoknak köszönhetitek. Azt sem tudod, hogy mit tett az öcsikém, de engem akarsz intézetbe küldeni. Gratulálhatsz magadnak. Azt biztos nem mondta el az a féreg, hogy miért kapott egy két pofont.

-Neki estél a fiamnak, mint egy állat.

-Miért talán én nem vagyok a fiad. Én vagyok az elsőszülött fiad még is engem utálsz? Úgy teszel mintha nem lennék az? Szép kis apa.

-Fejezzétek be kérlek!

-Kussolj, mert te is hibás vagy az egész elbaszott életemben most meg úgy tesztek mintha semmi sem történt volna. Normálisak vagytok?

-De kisfiam..

-Nincs de! Az a semmire kellő tárgyként használta Jimint, miatta van kórházban és még őt véditek? Tudjátok mit? Szánalmasak vagytok.”

Majd berontott a szobába.

-Te mi a faszt keresel itt?-Ahogy meghallottam félelmetes hangját összehúztam magam.-Most már nem olyan nagy a pofád öcsi?

-Te tudtad?-néztem rá, már leplezni sem tudtam a félelmet.

-Hát hogyne tudtam volna. Az életem miattad ment tönkre. Talán te ezt nem tudtad, de hát honnan is tudhattad volna, mikor neked boldog körülmények között lehetett felnőnöd.-kezdett el nevetni, ami még ijesztőbben hatott.

-De honnan?

-Nem vagyok hülye. Úgy hasonlítasz apádra, hogy az csak na és, amikor felfedeztem a hasonlóságot kutatni kezdtem. Sajnálom, hogy így kellett megtudnod öcsi, remélem nem fájnak annyira a sebeid.-nevetett tovább.-Ha nem viselkedsz jobban, akkor azt hiszem, hogy többször meg kell, hogy büntesselek.-kacsintott egy félmosoly keretében, ami hátborzongató volt.

Azt hiszem elég nagy gonddal kell szembenéznem. A dolgok, amiket mondott egyenesen pofonokként hatottak. Úgy gondolom, hogy el kell tüntetnem még mielőtt komolyabb bajom nem esik és az ügy érdekében minél hamarabb cselekedni fogok!

8. rész - A felismerés

*Yugyeom szemszöge*

Jimin illata lengte körül a szobát, ami a körülményeket nézve nyugtatóan hatott rám mégis zavart. ”Miért érzem én az illatát?” Fogalmazódott meg bennem a kérdés, amit hamar elhessegettem, hiszen a gondolat, hogy az apám, akit tulajdonképpen alig ismertem idejön, jobban foglalkoztatott. Miért akar idejönni, ha 10 éven keresztül felém sem nézett? Miért érdekli most a fia?

-Kisfiam! Gyere enni kész a vacsora.-kopogott be anyám, megszakítva gondolatmenetemet.

-Kösz, inkább kihagyom. Ha te főzted, akkor az már jó nem lehet.

-Most azonnal kimész és leülsz az asztalhoz!-rontott be a szobába és a fülemet elkapva kényszerített arra, hogy elinduljak. Érdekes volt, hogy egyetlen egy csúnya szó sem hagyta el a száját és még nem is ütött meg. Mi a franc ütött belé?

-Szeretnék beszélgetni veled egy kicsit.-szólalt meg anyám miközben egy tányér levest tett elém.

-Mondd, mit akarsz már megint a pofámhoz vágni?-néztem rá unottan, de láthatólag most nem hatotta meg a dolog.

-Apádról van szó.

-Akkor inkább fejezzük is be a beszélgetést. Azt hittem valami normális dologról akartál beszélni!-válaszoltam és elkezdtem enni a levesemet. Nosztalgikus érzésem volt, arról az időkről, amikor még látszólag minden rendben volt. Régen érezhettem anyám főztjének az ízét és be kell valljam, hogy nagyon hiányzott már. A levest úgy lapátoltam be, mint akit mindennap éheztetnek és egymás után szedtem az újabb és újabb adagokat.

-Ne olyan mohón kicsim! Nem lesz helye a másodiknak!-kacagott jókedvűen anya, de nem is foglalkoztam vele, csak hümmögtem egyet és már le is tudtam a választ.

-Szóval az apáddal kapcsolatban… Szeretnénk ismét egyesíteni családot.-nehezen nyögte ki a szavakat. Mondandója végén, mindent, ami a számban volt kiköptem. Nem hittem a fülemnek.

-Én költözök!

-De kisfiam! Nem szeretnéd megismerni a testvéredet?

-Nem, mert már ismerem és kurvára elegem van belőle, úgy ahogy az apámból is! Egyikkel sem akarok együtt élni és őszintén még te se hiányoznál!-a hangom a mondat végére teljesen idegenné vált. Észre sem vettem, de már üvöltöttem vele. Ő ismét nem bonyolódott bele a dolgokba, csak csendesen hallgatta, amit mondok, illetve kiabálok és lehajtott fejjel sírni kezdett.

-Bőgj csak te kurva! Tönkre tetted az életemet!-vágtam hozzá, miközben felborítottam a leveses tányéromat és a leves szétfolyt mindenhol, majd elvonultam a szobámba. Egyáltalán nem vagyok kíváncsi arra a szemétládára, gondolok ez alatt az öcsémre. Ő egy évvel fiatalabb nálam. Apám 6 éves koromig, tehát 5 évig titokban tudta tartani, hogy összefeküdt egy nővel anya mellett, akivel nem mellesleg gyereket vállalt. Engem nem szeretett eléggé, ahhoz, hogy velünk maradjon, de annak a másik nőnek a fiát imádta, hisz miattuk ment ki Amerikába dolgozni, hogy kellemes megélhetési körülményeket teremthessen az új családjának. Mivel apám egy másik nő és egy másik gyerek miatt hagyta el, mindig is azt mondta, hogy én vagyok az oka, mert egy elcseszett gyerek voltam, semmi más és emiatt nem maradt velünk apa. Anyám kiskoromban sokat mondta, hogy ő nem akart engem és hogy apám se akart, csak véletlen becsúsztam. Mindig is azon gondolkoztam, hogy minek élek én, ha senki sem szeret és senkinek sem kellek. A nagymamámhoz akartam költözni még az elején, de szegény nagymamám még mielőtt megmenthetett volna meghalt. A nagypapámra pedig egy szót sem lehet pazarolni, az is utált, mint a szart. Szóval visszatérve, a féltestvérem utánam egy évvel született és apám nyilván jobban szerette őt. Sosem ismertem igazán, de amikor megláttam a mostani sulimba észrevettem apró hasonlóságokat apám és közte. Kiköpött apám volt miközben én anyámra hasonlítottam jobban. Elkezdtem kutakodni utána és bebizonyosodott, hogy az a szemétláda perverz alak, a testvérem. Múltkor elvertem, kapott azért, mert megkeserítette az életemet és kapott azért mert bántotta Jimint. Nekem pedig ezután kellene együtt élnem vele? Kizárt! Akkor inkább elköltözök.

Már későre járt, amikor megszólalt a telefonom. Ránéztem a képernyőjére és unottan nyugtáztam, hogy egy ismeretlen szám az. Nem gondolkoztam csak felvettem.

”Halo?”

”Szia Sehun vagyok.”

”Hát te miért hívsz ilyen későn? Gond van?”

”Nincs semmi gond, csak annyit szerettem volna, hogy holnap bejöhetnél Jiminhez.”

”Be is akartam menni, de van egy olyan megérzésem, hogy nem teljesen mondasz igazat.”

”Megeshet.”-mondta halkan és bontotta a vonalat.

Nagyon furcsa volt Sehun. Lényegében alig ismerem. A suliban találkoztam vele a folyosón és akkor kezdtünk el beszélgetni, de mivel én mindig Yodáékkal lógtam, ezért sosem volt rá időm. Meg hát őszintén be kell, hogy valljam, hogy nem is tudtam, hogy Jimin a húga. Sőt semmit nem tudtam róla. Egy magába forduló srácot láttam benne, aki egy jobb pillanatában leállt velem beszélgetni és ennyi.

Gondolkoztam még azon, hogy mi lehet, amit Sehun nem volt hajlandó elmondani telefonon keresztül, aztán pedig álomba szenderültem.

Reggel anyám hangjára keltem fel.

-Szia drágám! Nagyon hiányoztál már.

-Szia. Te is nekem.

-Nehéz dolgunk lesz Yugyeommal.

-Yoongival is.

-Miért hát ő nem szeretné megismerni a bátyját?-hallottam anyám kétségbeesett hangját.

-Ami azt illeti ismerik már egymást. Yugyeom összetörte a kölyök arcszerkezetét.

-Nem! Az nem lehet! Az én fiam nem csinálna ilyet.

-Dehogynem, csak te nem tudsz róla. Szerintem nevelő intézetbe kellene küldenünk Yugyeomot, hiszen az nem normális, hogy megveri a testvérét.

Amikor az utolsó mondatot meghallottam, az állam a földet súrolta. Hogy lehet ekkora faszkalap az apám?! Még innen is elakar tenni láb alól? Olyan szinten felidegesített, hogy felöltöztem és az ablakon távozva elindultam a városba. Bolyongtam, majd végül a kórháznál kötöttem ki. Eszembe jutott Sehun tegnapi érdekes hívása és szinte futva szeltem a lépcsőket Jimin kórterméig.

-Szia!-estem be az ajtón.

-Shh! Ne keltsd fel!-tette az ujját a szája elé.

-Bocsi.-suttogtam vissza.

-Beszélnünk kellene egy kicsit.-szólt Sehun miközben szemeim elidőztek a lányon. Bólintottam és elindultam ki a folyosóra.

-Mit szeretnél?

-Jimin kapott egy üzenetet. Az üzenet lényege az volt, hogy elfognak tenni minket láb alól.

-Nem kell emiatt aggódnod. A drága kis öcsikém miatt apánk nevelőintézetbe akar küldeni.

-Neked úgy tudtam, hogy nincs testvéred. Bár hallottam, amit Yoonginak mondtál és meg is lepődtem rajta.

-Én is csak körülbelül 2 héttel a suli kezdete után tudtam meg .

-Az hogy lehet?

-Úgy hogy láttam a hasonlóságot közte és apám között.

-De akkor ugye nem Yoongi az?

-Bingó! Ő az én kis öcsikém, akivel együtt kellene élnem, de mivel összetörtem a pofáját megyek a dilis intézetbe. Engem már eltett láb alól. Legalábbis ő csak azt hiszi.

-De ő tudja, hogy te meg ő tesók vagytok?

-Nem, de majd fogja.-kacsintottam.-Szóval ne aggódj az üzenet miatt, hiszen én vagyok a bátyus és én megfogom büntetni, ha bármit is tenni próbál.

-Akkor jó.-kezdett el kuncogni Sehun, ami nem jelentett jót.-A nagy és erős Yugyeomnak lesz egy kis öcsikéje, akire vigyázni kell.-kezdett el röhögni.

-Na fogd be! Inkább mond azt, hogy mi van Jiminnel?

-Hát úgy néz ki, hogy a sok-sok hegen kívül semmi baja nincs. Hál istennek időben behozattam a kórházba.

-Az szuper.

-Mikor jöhet haza?

-Ha több ereje lesz haza engedik. Sajnálom, nem tudom mit fog tenni ezek után, nagy trauma ez neki.

-Tudom, de igyekszem megvédeni.

-Haver az nem a te feladatod lenne.

-Haver én szeretem őt.-vallom be könnyedén érzéseimet, mire Sehun álla valahol a padlót simogatja. Elsétálok mellette és leülök Jimin mellé. Amint leülök fejét felém fordítja, szemeit pedig kinyitja és ijedten néz rám.

-Minden rendben.-fogom meg apró kezeit.-Elintéztük azt a barmot, többet nem fog bántani.-kacsintottam rá és ő eleresztett egy mosolyt. Nem volt túl biztató, de több volt a semminél.

-Nekem mennem kell, mert meglógtam otthonról, de amint lehet jelentkezem. Sziasztok!

Az ablakom előtt álltam, ami be volt zárva. A francba morogtam, majd az ajtóhoz sétáltam és bementem.

-Hol voltál fiatalúr?-kérdezte az apám.

-Nem tartozik rád.-morogtam és tovább mentem volna, ha nem kapja el a karomat.

-Nem tűröm az ilyen stílust!

-Én meg nem tűröm el, hogy veled és azzal a faszkalappal kell élnem.-mondtam kicsit erélyesebben, mire egy pofon volt a válasz.

-Na mi van 10 év után fáj, az ami lett belőlem miattatok?-néztem végig anyámon és apámon.-Úgy látom, hogy igen. Csakis magatoknak köszönhetitek. Azt sem tudod, hogy mit tett az öcsikém, de engem akarsz intézetbe küldeni. Gratulálhatsz magadnak. Azt biztos nem mondta el az a féreg, hogy miért kapott egy két pofont.

-Neki estél a fiamnak, mint egy állat.

-Miért talán én nem vagyok a fiad?!-ordítottam rá és kirántottam a kezem a szorításából.-Én vagyok az elsőszülött fiad még is engem utálsz? Úgy teszel mintha nem lennék az? Szép kis apa.-fejeztem be már nyugodt hangon.

-Fejezzétek be kérlek!-szólt közbe anya.

-Kussolj, mert te is hibás vagy az egész elbaszott életemben most meg úgy tesztek mintha semmi sem történt volna. Normálisak vagytok?-tettem fel a költői kérdést, amire én már nagyon is tudtam a választ.

-De kisfiam..-kezdett bele.

-Nincs de! Az a semmire kellő tárgyként használta Jimint, miatta van kórházban és még őt véditek? Tudjátok mit? Szánalmasak vagytok.

Bementem a szobámba, abban reménykedve, hogy ott majd nyugtom lesz, ám megpillantottam Yoongit. Nem, nem és nem! Én nem fogok osztozni a szobámon.

-Te mi a faszt keresel itt?-hangom hallatán riadtan tekintett fel rám és a lehető legjobban összehúzta magát.-Most már nem olyan nagy a pofád öcsi?

-Te tudtad?-nyögte ki.

-Hát hogyne tudtam volna. Az életem miattad ment tönkre. Talán te ezt nem tudtad, de hát honnan is tudhattad volna, mikor neked boldog körülmények között lehetett felnőnöd.-kezdtem el nevetni.

-De honnan?

-Nem vagyok hülye. Úgy hasonlítasz apádra, hogy az csak na, és amikor felfedeztem a hasonlóságot kutatni kezdtem. Sajnálom, hogy így kellett megtudnod öcsi, remélem nem fájnak annyira a sebeid.-nevettem tovább, ami ijesztővé tette a mondanivalómat.-Ha nem viselkedsz jobban, akkor azt hiszem, hogy többször meg kell, hogy büntesselek.-kacsintottam rá.

Nagyon élveztem a helyzetet. Az a rémület, amit láttam az arcán többet ért mindennél.