7. rész - A balhé

*Sehun szemszöge*

Amint kiért a kórházból Yugyeom rohanni kezdett, így hát én is futásnak eredtem és szaladtam utána. Nagyon nagy távot kellett lefutnom. Már lihegtem és szúrt az oldalam is, de Yugyeom rendületlenül futott tovább, mintha matt egészséges lenne. Bekanyarodott egy utcába és körülbelül a 4 házba kopogás nélkül berontott és céltudatosan haladt fel az emeletre, ahol az a bizonyos Yoongi lehetett. A szobában megtorpant, mert senki sem volt ott. Kirohant a szobából otthagyta a házat és ismét nekilódult. Már egy számomra teljesen ismeretlen környéken jártunk, amikor megtorpant és hallgatózni kezdett. Majd, amikor a lihegésem mellett meghallotta valakiknek a beszélgetését, céltudatosan elindult. Mire utol értem éppen azt a jelentet láttam, amit nem kellett volna. Akkorát behúzott egy srácnak, hogy az hanyatt esett és abba a pillanatban, ahogy leért a háta a földre orrából ömleni kezdett a vér. A srác egy haverja rávetette magát Yugyeomra, de az könnyen lerázta magáról a srácot és bemosott neki. Ám az a pasas erő fölényben volt így Yugyeom nem vette észre, hogy már nem csak ketten voltak jelen. Odarohantam és abban a pillanatban, ahogy odaértem egy srác elé már ütöttem is. Egy jobbos, egy balos végül gyomron térdeltem az illetőt, így az a földön kötött ki, amellett a srác mellett, akit Yugyeom először megütött. Felmértem a helyzetet és már folytattam is a harcot a következő célpontommal. Mivel Yugyeom tudta, hogy ezek tették azt a húgommal, amit így nyugodt szívvel vertem szét a valószínűleg nálam idősebbek, egykorúak, vagy esetleg a fiatalabbak arcszerkezetét. Én is és Yugyeom is kaptunk pár ütést, de azok korántsem voltak olyan súlyosak, mint amiket mi osztottunk ki. Miután elintéztük az összeset Yugyeom odament az első áldozathoz és folytatta tevékenykedését, amit én már csak kimerülten figyeltem.

*Yugyeom szemszöge*

Álmomból egy engem szólogató hang vert fel. Mikor kinyitottam a szemem Sehunt láttam magam előtt és nagyon meglepődtem. Vajon miért van itt? Merült fel bennem a kérdés, majd leesett, hogy valószínűleg Jiminnel nagyon nagy gond lehet.

-Miért vagy itt?-kérdeztem reménykedve.

-Baj van.

-Jimin?

-Igen.

-Mit történt vele?-ha így lenne 5-ösöm a lottón, ahogy ezt eltaláltam, akkor már rég milliomos lennék.

-Összevagdosták mindenhol.

-Yoongi!-morogtam és már indultam is. Kezemből kitéptem azt a fránya infúziót és már ott sem voltam.

-Haver! Állj meg!-kiabált utánam Sehun, de nem nagyon érdekelt. Egyenesen a ruháimért mentem. Azzal a hazugsággal, hogy kiengedett a doki megkaptam a ruháimat, amikkel már szaladtam is az öltözőkhöz. Gyorsan átöltöztem. Még mindig hallottam, hogy Sehun a nyomomban van, de nem érdekelt, tudtam, hogy nem tud megállítani. Ahogy kiléptem az épület ajtaján futni kezdtem. Gyenge voltam nagyon, de a harag és az érzelmeim olyan erőt adtak nekem, hogy legyőzhetetlennek éreztem magam. Először Yoongiék lakására mentem, de mivel nem volt otthon, így a törzshelyükre indultam. Egy utca végi elágazás előtt megtorpantam és hallgatóztam, hogy melyik irányba lehetnek. Miután Sehun lihegésén kívül sikerült meghallanom Suga hangját is már nem volt kétségem. Nekiiramodtam és amint az előbb említett elé kerültem már be is húztam neki. Ő a földre esett és ömleni kezdett a vér az orrából. Szép ütés volt belátom, de ezen nem tudtam sokáig gondolkozni, mivel egy izomagyú faszkalap a hátamra ugrott és próbált leszerelni, de nem sikerült neki, mert én azzal a lendülettel kimenekítettem magam szorításából és neki is behúztam. Csak sajnos ő ennyitől nem tántorodott meg és azonnal reagált az ütésemre. Hallottam és néha-néha láttam is, hogy Sehun is verekszik és a szemében ott csillogott az a tűz, ami nekem is. Ketten levertük ezt a szadista bandát, aztán odaballagtam Yoongihoz. Letöröltem a szám széléről a vért, majd köptem egyet. Belerúgtam egyet az oldalába, utána pedig elkaptam a kabátjánál fogva és felemeltem a földről. Addig toltam, amíg a falhoz nem értünk. Ott hozzávágtam a falhoz.

-Ezt azért mert ártatlan lányokat erőszakoltatsz meg mindenkivel!-ordítottam és behúztam neki egyet a gyomrába.

-Ezt azért mert Jiminnel tetted ezt!-folytattam és még egyet behúztam.

-Ezt pedig azért mert az apád miatt ment tönkre az életem!-kiáltottam és gyomron vágtam, majd ismét az arcát ütöttem meg. Ezután pedig elengedtem és hagytam a földön összekuporodni. Bőgött, szánalmasan bőgött a kis senkiházi. Odasétáltam Sehunhoz, aki ekkor már összeszedte magát és kiegyenesedve nézte a jelenetet, átkaroltam a vállát. Ő is ezt tette és elindultunk vissza a kórházba.

Bent megkérdeztük, hogy merre találjuk Jimint és már el is indultunk. A kórtermet Jimin illata járta be. Ott feküdt az ágyon, leültem mellé. Kezembe fogtam a kezét és halkan odasúgtam neki.

-Sajnálom, hogy ígéretem ellenére nem tudtalak megvédeni, de már senkisem fog bántani. Itt vagyok és megvédelek.-puszit nyomtam a kezére, majd hagytam, hogy Sehun is odamehessen.

-Elmegyek egy orvosért. Szarul érzem magam.

-Rendben.-bólintott Sehun én pedig elhagytam a kórtermet.

Amint kiléptem a folyosóra beleakadtam az orvosomba.

-Hát maga?-nézett rám idegesen az orvos.

-Volt egy kis elintézni valóm.

-Nem szeretném tudni a részleteket. Jöjjön utánam.

Engedelmesen mentem a doki után, aki ismét infúzióra kötött, majd infúzióstul megkerestem az eddig kórtermemet és elhelyezkedtem. Akkor vettem csak észre, hogy a telefonomat otthagytam a szekrényen. Lefeküdtem és szinte azonnal álomba merültem.

Reggel egy nővér keltett, aki közölte velem, hogy a tegnapi állapotom miatt hazamehetek, de nagyon sokat kell otthon pihenjek, ha már nem vagyok képes a kórházban megmaradni. Benéztem még Jiminhez. Sehun a fotelben ült és a lányt figyelte.

-Reagált már valamire?-kérdeztem.

-Nem.-mondta megtörten.

-Nekem most haza kell mennem, de majd még benézek.

-Figyelj! Köszönöm a tegnapi napot!

-Igazán szóra sem érdemes. Ez már csak a saját magam szórakoztatására volt jó, hiszen Jiminnek nem lett jobb.-húztam félmosolyra a számat, majd intettem és kisétáltam a kórteremből.

Mikor beléptem az ajtón friss sütemény illata csapta meg az orromat és anyám dugta elő az orrát a konyhából.

-Szia drága kisfiam! Mi történt veled véres a szád és lila foltokkal vagy tele!

-Szia édes anyukám, aki mindig ott volt a fiának, ha kellett!-mondtam gúnyosan és egyenes kikerültem az ölelését.

-Most miért csinálod ezt?

-Ha azt hiszed ezzel a kis hirtelen változásoddal megnyersz magadnak, akkor nagyot tévedtél.

Válaszom hallatán lebiggyesztette az ajkait. Már épp csuktam volna be a szobán ajtaját, amikor ismét megszólalt.

-Apád hazajön.

-Leszarom!-ordítottam és becsaptam a szobám ajtaját. Körbe néztem és minden úgy volt, ahogy azt én hagytam, kivétel egy valami. Éreztem Jimin illatát. Nem nagyon törődtem vele végül, hanem inkább azon agyaltam, hogy vajon mit akarhat az a szánalomra méltó teremtés.

6. rész - Egyre növekvő gondok

*Jimin szemszöge*

Utam egyenesen Yugyeomékhoz vezetett. Csak annyit kérdeztem az anyjától, hogy hol laknak és már rohantam is, ahogy csak tudtam. Amikor odaértem hevesen nyomkodni kezdtem a csengőt. Egy nagyon csinos hölgy nyitott ajtót. Megállapítottam, hogy gyönyörű anyukája van Yugyeomnak, majd kezet nyújtottam. A hölgy elfogadta, bemutatkoztunk egymásnak és ezután beljebb invitált.

-Mi vezetett erre édesem?-kérdezte Minjung.

-Yugyeom bajban volt és megtaláltam, de én is bajban vagyok és ő azt mondta, hogy megvéd a gondoktól és ezért is szeretnék egy kicsit itt maradni maguknál. Otthon nem vagyok biztonságban.

-Rendben. Lehet róla szó, de mi történt, hogy ennyire félsz?

-Azt nem szeretném elmondani.-sütöttem le szemeimet.

-Semmi gond. Lenne egy kérdésem a fiammal kapcsolatban.

-Csak nyugodtan tessék kérdezni.-mosolyogtam Minjungra.

-Vele mi a helyzet? Hogy van?

-Ma beszélgettünk és megölelt, majd egyszer csak kihullott a kezeim közül, mint egy rongy baba.-gondoltam vissza a történtekre és közben egy könnycsepp végig folyt az arcomon. Minjung szemei ijedségről árulkodtak, de nyugodtnak mutatta magát.

-Ne sírj! Itt akinek sírni kellene az én vagyok.-miközben ezt mondta a padlót vizsgálta.

-Miért?-kerekedtek el szemeim.

-A részletek nem számítanak, csak az, hogy ez most miattam van.

Bólintottam egyet. Ha nem akarja elmondani, akkor nem kíváncsiskodom. Biztosan nem esne neki jól. Hiába vagyok kíváncsi a részletekre, vissza kell magam fognom és hanyagolnom kellene a témát.

-Menj, ott van Yugyeom szobája. Nem hinném, hogy zavarná, ha egy kedves barátja ott töltené az éjszakát.-mosolygott rám kedvesen Minjung.

-Köszönöm!-mondtam és elindultam abba az irányba ahová mutatott. Ahogy beléptem a szobába megcsapot Yugyeom illata. Letettem a táskámat egy székre és körbe néztem a szobán. Óriási szoba volt, világos kék falakkal. Körbe jártattam minden a szemem és megláttam a polcokat és az asztalát. Odalépegettem. Láttam egy képet, amin valószínűleg az apja lehetett és láttam egyet, amin az édesanyja nézett rám vissza. Egy kicsivel arrébb pedig volt egy olyan kép, amelyen mind a hárman rajta vannak. Késztetést éreztem arra, hogy megfordítsam a képet, így meg tettem. ”Egy anya, aki megkeserítette gyereke életét.” Ezután megfordítottam a másik képet is. ”Apa, aki sohasem lesz méltó a szeretetre.” Végül megfordítottam a harmadik képet is. ”A látszat néha csal.” Az utolsó képen, amin mind a hárman rajta vannak ez állt. A képen egy boldog családnak tűnnek, de az az egy kis rövid mondat valószínűleg azt jelenti, hogy ez korántsem így van. Minden kép hátulján lévő mondat a lelkemig hatol. Nem tudom mi történhetett, de az biztos, hogy Yugyeom komoly lelki problémákkal küszködhet. A képeket visszahelyeztem a polcra és tovább mentem az asztalához. Az asztalán egy bőrkötésű napló volt. A fránya kíváncsiságom miatt azonnal a kezembe ragadtam a naplót. Kényelembe helyeztem magam egy babzsákban és kinyitottam és olvasni kezdtem. Amikor a végére értem szemeimet könnyek áztatták. Minden egyes nap leírta, hogy mikkel kell szembenéznie és még nekem is szentelt oldalakat.

„Az első nap a suliban. Amikor bementem a termünkbe az új osztálytársaim engem bámultak, de én nem igazán foglalkoztam velük. Lehuppantam a leghátsó üres padba és kényelembe helyeztem magam. Miután becsöngettek azonban megjelent mellettem egy gyönyörű lány, aki a mellettem lévő helyre pályázott. Helyet engedtem neki, de nem igazán akartam a területemmel osztozni vele. Nagyon idegesített a kiscsaj, mert mindenáron beszélni akart.”

„Láttam, hogy gond volt. Megakarták erőszakolni, azaz csak Lay. Lay-t megbüntettem. Azt az édes lányt pedig megmentettem attól a mocsoktól”

„Hát a dolgok elfajultak. Nem kellett volna segítenem Jiminen. Beleszerettem és ő úgy viselkedik, mint a kurvák. Így már nem kell. Undorodom tőle.”

Ahogy vissza olvastam azt a pár sort, ami szemet szúrt nekem, még jobban sírni kezdtem, hisz ismételtem eszembe lett juttatva minden, amit elrontottam és az, hogy ő még meg is kedvelt és szeretett én pedig a magam módján undorítóan viselkedtem vele, szívbe markolóan fájdalmas volt. Szó volt arról is, amikor kiszívta a nyakamat. Idézem „nem akartam megtenni, de mivel ő is úgy rakosgatta a lapjait, ahogy jónak látta úgy gondoltam ez belefér. Ahogy puha bőréhez ért ajkam és megéreztem bódító illatát, át gondoltam az egészet, majd annak ellenére, hogy úgy döntöttem, hogy nem teszem meg, gonosz énem már cselekedett.”

Minden titkára fény derült ebben a kis naplóban, amit nekem nem szabadott volna elolvasnom. Letettem az asztalára úgy, ahogy volt és kimentem a szobájából egyenesen az anyukájához. Bármennyire maradni, akartam ezután már nem tudtam.

-Elnézést, de szóltak a szüleim, hogy menjek haza.

-Rendben, kár hogy nem vacsorázol velem, de örülök, hogy megismerhettem a fiam barátnőjét.-mosolygott.

-Jajj, nem vagyunk együtt.

-Tényleg?-tátotta el a száját.

-Igen, de most már megyek. Sietnem kell. Viszont látására!

-Szia!

Sietősen indultam el a sötét utcán. Minden mellékutca mellett félve mentem el. Szinte rohantam haza. Szerencsére minden gond nélkül megúsztam a hazautat. Otthon nem volt senki. Anya és apa biztos dolgozik, de hol van Sehun? Sehun a bátyám, velem ellentétben ő 17 éves. Lassan betölti a 18-at. Elővettem a telefonomat és tárcsáztam a számát, de nem vette fel. Ez érdekes hiszen mindig felszokta venni. Felmentem az emeletre összeszedtem a pizsamámat és megfürödtem, utána pedig a konyhába mentem vacsorát készíteni magamnak. Már majdnem kész lett a leves, amikor csengettek. Az órára néztem, ami 22:30-at mutatott. Rettegve mentem az ajtóhoz. A kis kikukucskáló nyíláson kinézve egy tök idegen alakot láttam. Gondoltam nem árt, ha kinyitom, mert lehet, hogy valamit jelenteni jött, hogy esetleg tudja, hogy merre van Sehun. Ennek fényében meggondolatlanul ajtót nyitottam.

-Jó estét!-üdvözöltem kedvesen az ismeretlent, aki viszont perverz mosollyal az arcán végig nézett rajtam. Megragadta a csuklómat és egyenesen a napalinkig rángatott, ahol lelökött a kanapéra.

-M-mit a-akar?-remegett meg hangom.

-Csak egy kicsit játszani veled.-vigyorodott el.

-Ki m-maga?-kérdeztem, ezzel is időt nyerve magamnak.

-Hát nem tudtad? A barátocskád Yoongi küldött. Azt mondta, hogy büntetést érdemelsz és itt megtalállak.-vigyorgott továbbra is az idegen pasas. Yoongi küldte? Aish! Miért jöttem haza?

-Viszont kicsi lány van egy rossz hírem, lehet megfogsz halni és nincs senki, aki segítene rajtad és nem is lesz!-kacsintott, majd vadul harapdálni kezdte nyakamat. Egy könnycsepp legördül az arcomon, tudtam, hogy nekem végem. Hiába kiabálnék senki sem segítene rajtam. Éreztem, hogy a férfi keze már a bugyimban járt, de nem érdekelt. Nem mozdultam, hagytam, hogy csináljon azt, amit akar, hiszen annál hamarabb szabadulok, de egy valamire nem számítottam. Éles fájdalmat éreztem lábaim között és üvölteni kezdtem.

-Évezed szivi?-terült el egy kaján mosoly a rohadék arcán, és lehúzta a nadrágját, majd belém hatolt. Még egyszer felüvöltöttem, mert még jobban fájt. Könnyeim patakokban folytak. Ordítottam, üvöltöttem a fájdalomtól, de ez a perverz állat csak jobban élvezte a dolog. Még egy éles fájdalmat éreztem, majd még egyet és még egyet végül pedig az a vadbarom végig vágott a pengével a belső combomon, az arcomon és a hasamon. Hiába kiáltoztam őt ez nem zavarta és tovább folytatta. Végül a sok vérvesztéstől teljesen elájultam.

*Sehun szemszöge*

Sétáltam haza, amikor megláttam, hogy a házunkból egy idegen pasas rohan ki. Azonnal futásnak eredtem és szaladtam. Nem kellett sokáig szaladnom és keresnem, mert a nappalinkban ott hevert csupa véresen a húgom. Odaszaladtam hozzá, de nem reagált a jelenlétemre. Azonnal elővettem a telefonomat és már tárcsáztam is a mentő számát. Idegesen vártam, hogy megérkezzenek. Megkérdezték tőlem, hogy mi történt vele, de nem tudtam nekik válaszolni. Felpakolták egy hordágyra és már vitték is. Én gyalog mentem utánuk hiszen nem igazán éreztem úgy, hogy én a mentőben eltudnék menni a kórházig. Amikor odaértem a kórházba megérdeklődtem, hogy merre találom, de azt mondták, hogy még műtik. Hallottam, hogy Yugyeom is bent van a kórházban így megkerestem őt. Infúzióra kötve találtam és valószínűleg aludhatott. Óvatosan felráztam az álmából. Mihelyst meglátott szemei tágra nyíltak.

-Miért vagy itt?

-Baj van.-jelentettem ki érzéstelen arccal.

-Jimin?

-Igen.

-Mit történt vele?-látszott rajta, hogy kezd pánikba esni.

-Összevagdosták mindenhol.

-Yoongi!-hagyta el száját egy dühös morgás, majd felpattant az ágyáról kitépte az infúziót a karjából és már ott sem volt.

-Haver! Állj meg!-kiabáltam utána, de nem hatotta meg csak haladt tovább. Bekanyarodott egy folyóson. Mire utolértem már csak annyit hallottam, hogy a ruháit kéri olyan indokkal, hogy az orvos hazaengedte és már robogott is vissza egy öltözőhöz, majd sietős léptekkel a kijárat felé tartott. Arcán látni lehetett a szomorúságot és a bosszúvágyat.

Meg kell akadályoznom mielőtt még hülyeséget csinálna. Nincs annyi ereje, hogy megküzdjön bárkivel is.