6. rész - Egyre növekvő gondok

*Jimin szemszöge*

Utam egyenesen Yugyeomékhoz vezetett. Csak annyit kérdeztem az anyjától, hogy hol laknak és már rohantam is, ahogy csak tudtam. Amikor odaértem hevesen nyomkodni kezdtem a csengőt. Egy nagyon csinos hölgy nyitott ajtót. Megállapítottam, hogy gyönyörű anyukája van Yugyeomnak, majd kezet nyújtottam. A hölgy elfogadta, bemutatkoztunk egymásnak és ezután beljebb invitált.

-Mi vezetett erre édesem?-kérdezte Minjung.

-Yugyeom bajban volt és megtaláltam, de én is bajban vagyok és ő azt mondta, hogy megvéd a gondoktól és ezért is szeretnék egy kicsit itt maradni maguknál. Otthon nem vagyok biztonságban.

-Rendben. Lehet róla szó, de mi történt, hogy ennyire félsz?

-Azt nem szeretném elmondani.-sütöttem le szemeimet.

-Semmi gond. Lenne egy kérdésem a fiammal kapcsolatban.

-Csak nyugodtan tessék kérdezni.-mosolyogtam Minjungra.

-Vele mi a helyzet? Hogy van?

-Ma beszélgettünk és megölelt, majd egyszer csak kihullott a kezeim közül, mint egy rongy baba.-gondoltam vissza a történtekre és közben egy könnycsepp végig folyt az arcomon. Minjung szemei ijedségről árulkodtak, de nyugodtnak mutatta magát.

-Ne sírj! Itt akinek sírni kellene az én vagyok.-miközben ezt mondta a padlót vizsgálta.

-Miért?-kerekedtek el szemeim.

-A részletek nem számítanak, csak az, hogy ez most miattam van.

Bólintottam egyet. Ha nem akarja elmondani, akkor nem kíváncsiskodom. Biztosan nem esne neki jól. Hiába vagyok kíváncsi a részletekre, vissza kell magam fognom és hanyagolnom kellene a témát.

-Menj, ott van Yugyeom szobája. Nem hinném, hogy zavarná, ha egy kedves barátja ott töltené az éjszakát.-mosolygott rám kedvesen Minjung.

-Köszönöm!-mondtam és elindultam abba az irányba ahová mutatott. Ahogy beléptem a szobába megcsapot Yugyeom illata. Letettem a táskámat egy székre és körbe néztem a szobán. Óriási szoba volt, világos kék falakkal. Körbe jártattam minden a szemem és megláttam a polcokat és az asztalát. Odalépegettem. Láttam egy képet, amin valószínűleg az apja lehetett és láttam egyet, amin az édesanyja nézett rám vissza. Egy kicsivel arrébb pedig volt egy olyan kép, amelyen mind a hárman rajta vannak. Késztetést éreztem arra, hogy megfordítsam a képet, így meg tettem. ”Egy anya, aki megkeserítette gyereke életét.” Ezután megfordítottam a másik képet is. ”Apa, aki sohasem lesz méltó a szeretetre.” Végül megfordítottam a harmadik képet is. ”A látszat néha csal.” Az utolsó képen, amin mind a hárman rajta vannak ez állt. A képen egy boldog családnak tűnnek, de az az egy kis rövid mondat valószínűleg azt jelenti, hogy ez korántsem így van. Minden kép hátulján lévő mondat a lelkemig hatol. Nem tudom mi történhetett, de az biztos, hogy Yugyeom komoly lelki problémákkal küszködhet. A képeket visszahelyeztem a polcra és tovább mentem az asztalához. Az asztalán egy bőrkötésű napló volt. A fránya kíváncsiságom miatt azonnal a kezembe ragadtam a naplót. Kényelembe helyeztem magam egy babzsákban és kinyitottam és olvasni kezdtem. Amikor a végére értem szemeimet könnyek áztatták. Minden egyes nap leírta, hogy mikkel kell szembenéznie és még nekem is szentelt oldalakat.

„Az első nap a suliban. Amikor bementem a termünkbe az új osztálytársaim engem bámultak, de én nem igazán foglalkoztam velük. Lehuppantam a leghátsó üres padba és kényelembe helyeztem magam. Miután becsöngettek azonban megjelent mellettem egy gyönyörű lány, aki a mellettem lévő helyre pályázott. Helyet engedtem neki, de nem igazán akartam a területemmel osztozni vele. Nagyon idegesített a kiscsaj, mert mindenáron beszélni akart.”

„Láttam, hogy gond volt. Megakarták erőszakolni, azaz csak Lay. Lay-t megbüntettem. Azt az édes lányt pedig megmentettem attól a mocsoktól”

„Hát a dolgok elfajultak. Nem kellett volna segítenem Jiminen. Beleszerettem és ő úgy viselkedik, mint a kurvák. Így már nem kell. Undorodom tőle.”

Ahogy vissza olvastam azt a pár sort, ami szemet szúrt nekem, még jobban sírni kezdtem, hisz ismételtem eszembe lett juttatva minden, amit elrontottam és az, hogy ő még meg is kedvelt és szeretett én pedig a magam módján undorítóan viselkedtem vele, szívbe markolóan fájdalmas volt. Szó volt arról is, amikor kiszívta a nyakamat. Idézem „nem akartam megtenni, de mivel ő is úgy rakosgatta a lapjait, ahogy jónak látta úgy gondoltam ez belefér. Ahogy puha bőréhez ért ajkam és megéreztem bódító illatát, át gondoltam az egészet, majd annak ellenére, hogy úgy döntöttem, hogy nem teszem meg, gonosz énem már cselekedett.”

Minden titkára fény derült ebben a kis naplóban, amit nekem nem szabadott volna elolvasnom. Letettem az asztalára úgy, ahogy volt és kimentem a szobájából egyenesen az anyukájához. Bármennyire maradni, akartam ezután már nem tudtam.

-Elnézést, de szóltak a szüleim, hogy menjek haza.

-Rendben, kár hogy nem vacsorázol velem, de örülök, hogy megismerhettem a fiam barátnőjét.-mosolygott.

-Jajj, nem vagyunk együtt.

-Tényleg?-tátotta el a száját.

-Igen, de most már megyek. Sietnem kell. Viszont látására!

-Szia!

Sietősen indultam el a sötét utcán. Minden mellékutca mellett félve mentem el. Szinte rohantam haza. Szerencsére minden gond nélkül megúsztam a hazautat. Otthon nem volt senki. Anya és apa biztos dolgozik, de hol van Sehun? Sehun a bátyám, velem ellentétben ő 17 éves. Lassan betölti a 18-at. Elővettem a telefonomat és tárcsáztam a számát, de nem vette fel. Ez érdekes hiszen mindig felszokta venni. Felmentem az emeletre összeszedtem a pizsamámat és megfürödtem, utána pedig a konyhába mentem vacsorát készíteni magamnak. Már majdnem kész lett a leves, amikor csengettek. Az órára néztem, ami 22:30-at mutatott. Rettegve mentem az ajtóhoz. A kis kikukucskáló nyíláson kinézve egy tök idegen alakot láttam. Gondoltam nem árt, ha kinyitom, mert lehet, hogy valamit jelenteni jött, hogy esetleg tudja, hogy merre van Sehun. Ennek fényében meggondolatlanul ajtót nyitottam.

-Jó estét!-üdvözöltem kedvesen az ismeretlent, aki viszont perverz mosollyal az arcán végig nézett rajtam. Megragadta a csuklómat és egyenesen a napalinkig rángatott, ahol lelökött a kanapéra.

-M-mit a-akar?-remegett meg hangom.

-Csak egy kicsit játszani veled.-vigyorodott el.

-Ki m-maga?-kérdeztem, ezzel is időt nyerve magamnak.

-Hát nem tudtad? A barátocskád Yoongi küldött. Azt mondta, hogy büntetést érdemelsz és itt megtalállak.-vigyorgott továbbra is az idegen pasas. Yoongi küldte? Aish! Miért jöttem haza?

-Viszont kicsi lány van egy rossz hírem, lehet megfogsz halni és nincs senki, aki segítene rajtad és nem is lesz!-kacsintott, majd vadul harapdálni kezdte nyakamat. Egy könnycsepp legördül az arcomon, tudtam, hogy nekem végem. Hiába kiabálnék senki sem segítene rajtam. Éreztem, hogy a férfi keze már a bugyimban járt, de nem érdekelt. Nem mozdultam, hagytam, hogy csináljon azt, amit akar, hiszen annál hamarabb szabadulok, de egy valamire nem számítottam. Éles fájdalmat éreztem lábaim között és üvölteni kezdtem.

-Évezed szivi?-terült el egy kaján mosoly a rohadék arcán, és lehúzta a nadrágját, majd belém hatolt. Még egyszer felüvöltöttem, mert még jobban fájt. Könnyeim patakokban folytak. Ordítottam, üvöltöttem a fájdalomtól, de ez a perverz állat csak jobban élvezte a dolog. Még egy éles fájdalmat éreztem, majd még egyet és még egyet végül pedig az a vadbarom végig vágott a pengével a belső combomon, az arcomon és a hasamon. Hiába kiáltoztam őt ez nem zavarta és tovább folytatta. Végül a sok vérvesztéstől teljesen elájultam.

*Sehun szemszöge*

Sétáltam haza, amikor megláttam, hogy a házunkból egy idegen pasas rohan ki. Azonnal futásnak eredtem és szaladtam. Nem kellett sokáig szaladnom és keresnem, mert a nappalinkban ott hevert csupa véresen a húgom. Odaszaladtam hozzá, de nem reagált a jelenlétemre. Azonnal elővettem a telefonomat és már tárcsáztam is a mentő számát. Idegesen vártam, hogy megérkezzenek. Megkérdezték tőlem, hogy mi történt vele, de nem tudtam nekik válaszolni. Felpakolták egy hordágyra és már vitték is. Én gyalog mentem utánuk hiszen nem igazán éreztem úgy, hogy én a mentőben eltudnék menni a kórházig. Amikor odaértem a kórházba megérdeklődtem, hogy merre találom, de azt mondták, hogy még műtik. Hallottam, hogy Yugyeom is bent van a kórházban így megkerestem őt. Infúzióra kötve találtam és valószínűleg aludhatott. Óvatosan felráztam az álmából. Mihelyst meglátott szemei tágra nyíltak.

-Miért vagy itt?

-Baj van.-jelentettem ki érzéstelen arccal.

-Jimin?

-Igen.

-Mit történt vele?-látszott rajta, hogy kezd pánikba esni.

-Összevagdosták mindenhol.

-Yoongi!-hagyta el száját egy dühös morgás, majd felpattant az ágyáról kitépte az infúziót a karjából és már ott sem volt.

-Haver! Állj meg!-kiabáltam utána, de nem hatotta meg csak haladt tovább. Bekanyarodott egy folyóson. Mire utolértem már csak annyit hallottam, hogy a ruháit kéri olyan indokkal, hogy az orvos hazaengedte és már robogott is vissza egy öltözőhöz, majd sietős léptekkel a kijárat felé tartott. Arcán látni lehetett a szomorúságot és a bosszúvágyat.

Meg kell akadályoznom mielőtt még hülyeséget csinálna. Nincs annyi ereje, hogy megküzdjön bárkivel is.