*Yugyeom
szemszöge*
Jimin
valamit súgott Yoongi fülébe, amit nem is értettem, hogy miért tett, de
ráhagytam. Miután pedig ellépkedett mellőle kicsit messzebb ültünk.
-Miért
nem akartál haza menni?
-Nem
állok készen arra, hogy elmondjam mi történt… Sehun se szólt anyuéknak.
Elintéztük annyival, hogy baleset volt.
-Viszont
ha ti nem mondjátok el, akkor én rendezni fogom.-kezdtem ismét feszült lenni.
-Nem
kell Yugyeom. Anyuék nem tudták, hogy én milyen körökben mozogtam.
-De erről
tudniuk kell. Nem lehetünk mindig ott Sehunnal, sőt most sem voltunk ott.
-Nem
baj.
-Jól
van.-hagytam rá a dolgot vonakodva.
Ezután
sokáig beszélgettünk még Jiminnel. Yoongi végig bent volt a szobában, de nem
lehetett észrevenni. Néha kérdezett pár dolgot, amire én egy testvérként
válaszoltam, majd csöndben maradt, mi pedig folytathattuk a beszélgetést.
Eléggé
megfordultak a fejemben a dolgok. Úgy döntöttem, hogy eltekintek afelől, hogy
mit tett Yoongi és testvéremként igyekszem szeretni, ami persze lehetetlen lesz
egy jó darabig, de kitudja. Még az is lehet, hogy elköltözök és akkor nem kell
vele foglalkoznom, de az sem jó, mert akkor anyuékat itt kell hagynom. Tényleg
anyuék! Nagyon jól kijönnek apával és a velük kapcsolatos gondolataimat is
elhagytam, persze minden nehezen fog menni, de muszáj volt döntenem. Jimint
pedig majd, ha lesz hozzá merszem, akkor megkérem, hogy legyen a barátnőm.
Amikor először találkoztam vele, akkor nagyon ellenemre volt a lány, de végül
felkeltette a kíváncsiságomat. A nap nagy részében nyaggatott, amit nem
szerettem, de mindig megtudott mosolyogtatni. Szóval egy idő után megszerettem.
Persze nagyot csalódtam, amikor megváltozott, de most! Ismét a régi. Legalábbis remélem.
Ma
este velünk vacsorázott, majd hazakísértem. Elszomorító volt, hogy a szülei
észre sem vették, hogy nincs otthon, de rajta nem látszott, hogy aggasztaná.
Mielőtt bement a lakásba, gyors megölelt és egy apró puszit nyomott a számra,
amibe belepirultam és csak álltam ott tehetetlenül. Szerettem a lányt, de még nem álltam
készen arra, hogy bevalljam az érzéseimet.
Szeretném
először rendbe tenni a családommal kapcsolatos dolgokat. Után, majd jöhet Jimin,
de először a család.
Otthon
már mindenki pihent, amikor hazaértem, így nem tudtam elmondani anyuéknak, hogy csak családi kiruccanás lesz. Jimin nem jön velünk kirándulni, mert én nem akarom és ezt
a tudtára is adtam. Nem tetszett neki, hogy ennyire elleneztem. Elmagyaráztam neki, hogy elég zavaros az életem jelenleg és
elmondtam azt is, hogy szükségem van egy kis időre. Szóval anya, apa, Yoongi és
én megyünk majd a családi kirándulásra. Izgalmas lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése