2. rész - A második nap

*Másnap*

Reggel 8-kor szólt az ébresztőm. Az első dolgom az volt, hogy rendbe tegyem a hajam, ugyanis úgy nézett ki, mint a szénaboglya. Miután ezt a problémát elintéztem, kimentem a konyhába, készítettem magamnak szendvicset a mai napra, majd felöltöztem. Szerencsére nem kellett sietnem, mert nem volt első két órám, így csak 10-re kellet bemennem. Mivel anyám sosincs itthon, csak egyszer-kétszer ugrik haza, ezért fogtam magam és kitakarítottam a szabadidőmbe a lakást. Majd mikor ezzel is végeztem, akkor bepakoltam egy-két füzetet, ami kellhet és elindultam a suliba. A suli kapujába érve ugyanaz a szorongás fogott el, mint tegnap. Körülnéztem és megakadt azon a három srácon a szemem, akiket tegnap fedeztem fel. Most nem engem figyeltek. Besétáltam az épületbe, minden apró részletet próbáltam megfigyelni az épületben, csak azért, hogy leplezni tudjam mennyire is ideges vagyok. Mialatt terepszemlét tartottam észrevettem, hogy a legtöbb szekrény ki van díszítve, ami nekem fura volt, hisz az eddig sulikban nem igazán volt szokás kicsicsázni azokat. A tegnaphoz hasonlóan ma is abban a teremben voltunk, amiben tegnap. Ismét beültem a leghátsó padba. Ugyanúgy tettem, mint az előző nap, feltettem a lábam a székre, hogy elkerüljem azt a lányt, de ismét nem sikerült.

-Nem baj, ha ide ülök?-nézett rám nagy boci szemekkel. Nem válaszoltam, letettem a lábam és kényelembe helyeztem magam. A lány most sokkal másabb volt. Nem félt megkérdezni, hogy leülhet-e. Az első óránk matek volt. Sosem ment fényesen, de mindig összehoztam valamit. Néha magántanárhoz kellett mennem, ami egy nap kihagyást jelentett kaja terén. Most is megakadtam a feladat megoldásával szokásomhoz híven. Láttam, hogy a lány engem figyel, igyekeztem úgy tenni mintha meg tudnám csinálni, de az volt az igazság, hogy most ez nagyon nem ment. A lány közelebb hajolt, amitől nagyon is zavarban éreztem magam.

-Megakadtál?-kérdezte, miközben boci szemekkel mért végig.

-Nem.-vágtam oda, mire ő lebiggyesztette a száját. Azt hittem, hogy könnyebb dolgom lesz ezzel a lánnyal, de úgy látszik, hogy egyre bátrabb lesz. Az óra többi részében is próbálkozott segíteni, de nem engedtem. Nem kell nekem segítség, eddig is boldogultam egyedül, most is fogok. Miután kicsengettek az óráról, felpattantam és kiviharzottam a teremből, egyenesen az iskolaudvarra vitt a lábam. Érdekelt, hogy kik azok a srácok. Amint kiértem beleütköztem egy srácba.

-Figyelj már a lábad elé szarházi!-ordítottam rá. A srác megszeppenve állt és engem figyelt.-Tünés! Most!-majd azzal sietősre véve a tempót el is tűnt, én pedig folytattam tovább az utamat. Szokás szerint ott voltak a kosárpályánál. Neki dőltem egy kisebb villanyoszlopnak és onnan figyeltem őket. Mikor észrevettek lassan abbahagyták a játékot és engem figyeltek. Sem én, sem ők nem szólaltak meg. Ők közelebb jöttek. Hárman voltak, mint mindig, amikor eddig láttam őket. Az egyik egy magas kicsit elálló fülű srác, a másik egy nála jóval alacsonyabb erős testalkatú, fehérre festett hajó srác, a harmadik pedig egy kicsit amerikaiasan kinéző, hófehér bőrű srác. Egyedül a colos jelenthetett volna rám veszélyt, ahogyan igyekeztem megfigyelni a helyzetem.

-Jössz kosarazni vagy csak álldogálunk itt szó nélkül?-kérdezte a törpe.

-Miért kéne mennem, mikor nekem így is jó?-húztam fel a szemöldökömet.

-Chanyeol.-biccentett a colos.-Ő pedig itt Jackson és Mark. Mutatott a törpére, majd hófehérkére.

-Yugyeom.-bicentettem én is.

-Na akkor mehetünk is játszani.-fordult meg Chanyeol. Lassan utánuk ballagtam és elkezdtünk játszani. A colos és én alkottuk az egyik csapatot a többiek pedig a másikat. Mi voltunk előnyben már csak ránézésre is, hiszen mi voltunk a magasabbak. Becsengetéskor négyen indultunk el az épületbe. Minden lány utánunk nézett, vagy feltűnően bámult. Ez már megszokott volt. Engem is megbámultak. Marknak nekiment egy okostojásnak tűnő gyerek, gyorsan bocsánatot kért, de késő volt már akkor. Hófehérke arrébb lökte, majd ordított vele egy sort.

-Mi a 10/a-ba járunk. Gondolom te 10/b-s vagy.-szólt hozzám a törpe.

-10/fkny.-válaszoltam.

-Következő szünet?-nézett rám Mark.

-Majd meglátjuk.-mondtam és bementem a terembe. 

Az osztálytársaim mind engem bámultak. Leültem a nyomi mellé, akinek ruhája el volt szakadva. Mit ne mondjak meg sajnáltam. Eddig nem bántották, most pedig, hogy nem voltam mellette már a ruháját szaggatják szét.

-Mi a franc történt veled?-kérdeztem, mire a lány ijedten kapta fel a fejét. Csak nézett rám, de nem mondott semmit.

-Figyelj attól, hogy úgymond egy rosszfiú vagyok, még nekem is van szívem, szóval bökd ki.-mondtam, hogy hátha megosztja a dolgokat. Mivel nem szólalt meg, ezért karon ragadtam és egyenesen a suli udvarára indultam el vele.

-De az óra.-szólalt meg.

-Most már beszélsz?-kérdeztem felvéve újra a bunkó és szívtelen stílusomat. Erre a lány ismét hallgatással válaszolt, amit nagyon bántam, hisz ha én nem vagyok bunkó, akkor most már tudnám, hogy mi a gond. Egészen egy padig húztam magam után, majd ott megálltam és lelöktem a padra, vigyázva, hogy ne sérüljön a lány.

-Szóval, mi a baj? Bántottak? Nyilvánvaló. Kik voltak?

-Még a nevemet sem tudod, akkor miért érdekel a sorsom?

-Mi a neved?-kérdezem hökkenten. Erre aztán totálisan nem számítottam. Ez azért fájt kicsit a lelkemnek, hogy egy ilyen törékeny lány belém fojtotta a szót.

-Jimin.-mondta halkan.-És te ki vagy?

-Yugyeom. Most már elmondhatod, hogy mi történt.

-Az az idióta Lay volt.-kezdett el sírni.

-Shh.. mondd el mi történt.-próbáltam nyugtatgatni.

-M-meg a-akart e-erőszakolni…-hüppögte és láttam, hogy egyre kevesebb levegő jut a szervezetébe.

-Nyugodj meg! Megvédelek. Nem kell félned. Itt vagyok.-öleltem át és fejét mellkasomhoz szorítottam.